Falumúzeum

A Falumúzeum a Dózsa György út 24. sz. alatt található. Az ó-faluban régi építészeti stílust tükröző paraszt házak állnak, ezek egyikében került kialakításra a Falumúzeum. Ez az épület egyedül álló, nincs több ilyen elrendezésben a településünkön Az épület 1895-ben épült, utolsó tulajdonosa, Szép Erzsébet (Bözsi néni) 1997-ben Varsány Község Önkormányzatának ajándékozta. Az önkormányzat vállalta az épület karbantartását és 2000. évben felújította. Az állandó kiállítás bemutatja az itt lakó emberek életmódját, használati tárgyait, szokásait. A berendezés nagy része Bözsi néni hagyatéka, de a településen élők adományaival is bővült.

Sok szeretettel várjuk látogatóinkat.

Előzetes bejelentkezés:

Szép Vencelné

06 32 387-387

utisugo


A varsányi Kézműves Porta vendégháza

kezmuves-portaA Kézművesporta Vendégháza a Nógrád megyei Varsányban található. Egy teljesen felújított, modern igényeket is kielégítő, palóc kontyos parasztház.
A Vendégház bővítéseként fafaragó- és egy kovácsmesterséget bemutató műhely kapott helyet. Kézműves foglalkozások alkalmával minden érdeklődő kipróbálhatja a hagyományos, népi mesterségeket.
Az udvaron található Nyitott szín szabadtéri programoknak ad helyet. Közepére kemence épült, melyben a házigazda kíséretében lehetőséget biztosítunk kemencés finomságok készítésére.

Sok szeretettel várjuk vendégeinket egy programokban gazdag, vendégszerető, kedves emberek lakta településre.

További információk:

kporta


Köztéri alkotások

Szent Mihály Szobor 

Szent Mihály Római Katolikus Templom előtti téren található egy különlegesen szép Szent Mihály szobor, melyet 2016.szeptember 29-én szentelt meg és adott át Ocsovai Gábor Grácián atya.
A szobor Gábor atya adományozásából valósult meg. Elkészítője Manhertz István művész úr.

 

 

 II. Világháborús Emlékmű

A Római Katolikus Templom és a Községháza közötti területen került felállításra Bobály Attila szobrászművész által készített, a II. világháború helyi áldozatainak emlékét megörökítő emlékmű. A szobor avatására 2002. október 23-án ünnepélyes keretek között került sor.

A 375 cm magasságú emlékmű mesterségesen kialakított dombra lett helyezve, fő eleme a középen látható mitikus állatfigurákkal díszített bronz életfa, amely a kereszt súlya alatt eleső Krisztus-alakkal a Jesse fája motívumra utal.  A mű alkotóelemei: baloldalt várandós asszony, jobboldalt egy katonafigura, mindezek alatt – a kőtalapzat elülső részén két bárányfigura, hátulsó oldalán kígyómotívum, melyek domborműszerűen kerültek megjelenítésre.

A Képző-és Iparművészeti Lektorátus szakvéleménye alapján: „ A plasztika többrétegű jelentéstartalma egyaránt idézi az ősi magyar hitvilágot (a fán látható, szarvasagancsot viselő paripa) és a keresztény szenvedéstörténetet.” Az emlékmű magában hordozza a születés és a halál gondolatát.

Az emlékmű megvalósulását a Varsány Fejlődéséért Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatása tette lehetővé.OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Emlékmű az I.világháború varsányi hősi halottjai emlékére

A hadbavonult varsányiak közül huszonketten soha nem térhettek haza falujukba, hősi halált haltak. Emléküket az 1924-ben a templommal szemben felállított emlékmű őrzi.

Millecentenáriumi emlékmű

Az emlékmű a Közösségi Ház melletti, Millecentenáriumi emlékparkban áll. Varsány Község Önkormányzata állíttatta, 1997-ben.

Trianoni kopjafa

2012-ben készült el a település új zöld színfoltja, az általános iskola melletti Emlékpark. 2012. május 19-én a Homoródkarácsonyfalván, testvértelepülésünkön élő fafaragó által készített Trianoni kopjafa felállítására került sor.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1956-os emlékfa

Az Emlékparkban kapott helyet az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére készült kopjafa, melyet Kanyó Balázs nógrádsipeki fafaragó készített.

DSCF2502

Harangláb

2013. március 15-én a Varsány Község Önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére haranglábat avatott fel. A famunkálatokat Kanyó Balázs nógrádsipeki fafaragó, a kovácsolt szerkezeti részt Király Bálint készítette, a költségeit dr. Percze László és Vladár Zsuzsanna fedezték.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szent Rókus-szobor

Az Orvosi Rendelő és a Gondozási Központ szomszédságában felállított Szent Rókus-szobor, montpellier-i patónus.    Az orvosok, a kórházak, a járványos betegségben szenvedők és a rabok védőszentje. Legendája szerint csodatétellel gyógyított pestises betegeket. Előkelő családból származott , apja halála után szétosztotta örökségét a szegények között, és mint Szt. Ferenc harmadrendjének tagja Rómába ment zarándoklatra. Útközben pestises betegeket gyógyított; Piacenzánál ő is megkapta a betegséget, de csodás módon, egy kutya segítségével megyógyult. Általában kezében vándorbottal, zarándokként, combján pestises sebekkel ábrázolják, vagy amint egy kutya nyalogattja a sebeit. Tisztelete a 15. sz.-tól terjedt el.

Nepomuki Szent János szobor 

Az utak védőszentjeként a Nógrádsipek felé vezető út mellett, a falu szélén áll. Varsány Község Önkormányzata állíttatta, 1996 –ban.

Stációk és Kálvária

A falu központjából 14 stáció vezet ki a temetőben lévő Kálváriához.