Varsányban megalakult a Nógrádi Polgármester Asszonyok Közössége

Kanyó Judit polgármester:

Nógrád megye 131 településén 35 nőt választottak polgármesterré 2019. októberében.
A nőknek helyük van a politikai életben! Azoknak legalábbis biztosan, akik elég erőt, tehetséget, energiát éreznek magukban ahhoz, hogy egy faluközösség érdekében és annak boldogulására, javára tevékenykedjenek, s ezt úgy képesek tenni, hogy mindez számukra nem teher, hanem megtisztelő feladat. Ahogyan a férfiakra igaz, úgy a nőt sem a női mivolta, hanem a tudása, komolysága, lelkiismeretessége, hozzáértése, rátermettsége teszi alkalmassá a politikai pályára.
Már egy ideje fontolgatom, hogy a Nógrád megyében regnáló polgármester asszonyokból hozzunk létre egy közösséget és szervezzünk olyan találkozókat, melyeken „kibeszélhetjük” magunkat, mindig felvetve egy-egy témát, ami éppen aktuális, ami foglalkoztat bennünket.
Nagyon hálás vagyok azoknak a polgármester asszonyoknak, akik megtisztelték az első találkozót, melyet Varsányban rendeztünk.
A jó megjelenés fél siker. Ezért a rendezvényre meghívtuk Dr. Schiffer Miklós stílustanácsadót, divatszakértőt. Akármennyire is azt szeretnénk elhitetni magunkkal vagy másokkal, hogy csak és kizárólag a belső értékek, tulajdonságok számítanak, a külső pedig lényegtelen, a helyzet az, hogy nem. Már csak azért sem, mert a külsőnk igenis reflektálja azt, hogy mit hordozunk a belsőnkben. Ha rend van bennünk, a gondolatainkban, a lelkünkben, akkor nagy valószínűséggel az a megjelenésünkben (testtartás, testbeszéd, tekintet, öltözködés, hajviselet) is észrevehető. Míg ha gondokkal, nehézségekkel küzdünk, kiegyensúlyozatlan lelkiállapotban vagyunk, zaklatottak a gondolataink, akkor hajlamosabbak vagyunk elhanyagolni, kevesebb időt és energiát fordítani arra, hogy milyen benyomást is keltünk másokban a külsőnkkel.
A stílusszakértő szerint az öltözködés tanulható, fejleszthető. Véleménye szerint még mindig a mediterrán országok lakóit (olaszokat, spanyolokat, franciákat) érdemes figyelni e téren. Ők azért stílusosak, mert kifelé élnek, sok időt töltenek a köztereken és társaságban, ezért a vizualitás nagyobb hangsúlyt kap a kultúrájukban. Itthon az emberek inkább bezárkóznak: gyakran látni üres belvárosokat, kihalt falusi utcákat még nyaranta is. Tanulni persze lehet az ikonoktól is, mint Audrey Hepburn, Coco Chanel, Armani, vagy éppen Geroge Clooney, sőt James Bond – hogy csak néhány klasszikus figurát említsünk. Az előadó szerint nincs olyan, hogy jó, vagy rossz stílus; inkább stílustalanságról, vagy rossz ízlésről beszélhetünk.

Azt persze mondhatjuk, hogy valakinek a stílusa nem tetszik nekünk. A szakember úgy látja, hogy napjainkban sokkal lazábbak vagyunk, mint évtizedekkel ezelőtt, de ettől van pár dolog, amire oda kell figyelni. Már csak azért is, mert az utcán körbenézve egyre inkább az tapasztalható, hogy a „rosszul értelmezett lazaság” lett a divat. Vagyis a sikktelenség a sikk, ami nem túl jó.
A rendezvényt támogatta az „Esélyteremtés Nőknek Nógrádban” c. projekt. Nagyon köszönjük Sándor Ildikónak, Körmendy Évának és minden kedves vendégünknek, aki segített a program lebonyolításában és megtisztelte a rendezvényt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük