Kutyaoltás

A 2016. évi kötelező, veszettség elleni kutyaoltásra május 2-án, hétfőn 8.00 és 9.30, illetve 16.00 és 17.00 között kerül sor a Posta udvarán (Varsány, Petőfi út 14.)

Az eboltás díja: 3.500 Ft/eb; háznál történő oltás: 4.000 Ft/eb.

 

„Hagyományosan” készültünk a húsvétra – Hírek az Óvodából

2016.március 23-án a délelőtt folyamán a cicacsoportos szülőknek és gyerekeknek közös tevékenységre alkalmas kézműves foglalkozást szerveztünk. Húsvétra készülve gipszformába öntött tojást festhettek. Ezen kívül szintén gipszkiöntött formát: nyuszit, vagy más egyéb alakzatot kifestve –hűtő mágnest készítettek. Nagy örömmel, boldogan vitték haza. Tevékenység közben alkalom adódott a közvetlen beszélgetésre is.

A faluban élő,hagyományokat ápoló felnőttek közül három személyt már a tavalyi évben meghívtuk óvodánkba és most ismét szeretettel fogadtuk őket.

Március 17-én délelőtt Petrovics Istvánné „Etus néni” népviseletbe öltözve jellegzetes  kellemes hangszínével szép népdalokkal örvendeztetett meg minket. A gyerekek elénekelték neki a tavaly őáltala tanított ”Porzik, porzik a varsányi utca” kezdetű népdalt, közben egy lépéses páros csárdást táncoltak. Ennek örömére, most a „Piros alma kigurult a kosárból” kezdetű népdalt tanította, amit szívesen énekeltek vele a gyermekek. Kellemes, hangulatos élménnyel lettünk gazdagabbak!

Március 31-én Bárány Antalné „Margit néni” elhozta gyönyörű-népviseletbe öltöztetett és az általa készített babáinak néhány darabját. Megnevezte és közben mutatta is a ruhadarabokat. Mindenki tetszését elnyerte. Majd két meséjével varázsolta el a gyermekeket. Nagyszerű közös  élményben részesültünk!

Április 5-én Szita András „Andris bácsi”népviseletes ruhában, kedves,palócos kiejtésével több mesét is előadott, melyet a gyerekek  érdeklődve hallgattak. Megkértem, hogy énekeljen nekünk néhány népdalt is. A gyerekek kíváncsian figyeltek fel az általuk igen ritkán hallott szép férfi énekhangra. Ezen a délelőttön is kellemes élménnyel gazdagodtunk!

A meghívottak kedves, örömteljes, hangulatos, szép emléket szereztek az óvodás gyermekeinknek és a felnőtteknek egyaránt. Szeretnénk ezt a hagyományt minden évben folytatni, hiszen fontos a faluba élő idős ember munkájának ismerete, tisztelete, megbecsülése és tudásának átadása a jövő generáció számára.

Szeretném még  egyszer megköszönni  mind hármójuknak azt az önzetlen szeretetet , kedvességet amellyel felénk fordultak! Kívánok nékik jó egészséget, kitartást, hogy még sokáig el tudjanak közénk jönni!

Varsány.2016.04.07.

Ispán  Lászlóné

Megbízott óvodavezető

Nyitott Műhelygalériák április 1-3.

Településünk ezúttal is csatlakozott a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák országos programsorozatához, melynek keretében rendezzük meg a Nyitott Műhelygalériák elnevezésű rendezvényünket, amely már az elmúlt két évben is nagy sikerrel és látogatottsággal zárult. Ebben az évben a Kézművesporta mellett a Hagyományőrzők háza is csatlakozik a rendezvényhez, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Az országos rendezvénysorozat a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) védnöksége alatt áll, amely csatlakozott az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz (JEMA). Célunk a helyi kézműves hagyományok, értékek középpontba helyezése. Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai üzenete 2016-ban: „Kezünkben a jövő, kézművességgel a holnapért.”
Ezt a kezdeményezést a párizsi székhelyű INMA (Institut National des Métiers d’Art) indította el 10 évvel ezelőtt. 2012-ben több európai ország is csatlakozott. Ebben az évben a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szervezte meg Magyarország csatlakozását.

 

A hétvége programja:

Április 1. – Péntek
10.30 – 15.00: Kézművesporta, Varróműhely (Varsány, Kossuth út 4.)

Palóc babák készítése, palóc hímzések
közreműködik: Bárány Antalné a népművészet mestere, valamint a varsányi hímzőkör

11.00: „Portéka” ajándékbolt ünnepélyes megnyitása

 

Április 2. – Szombat

13.00 – 16.00: Élő bemutató a Hagyományőrzők Házában (Varsány, Kossuth út 1.)

A varsányi, a rimóci és a nógrádsipeki népviselet.
közreműködik: Déska Bertalanné, valamint a településeken élő viseletkészítők

 

Április 3. – Vasárnap

10.00 – 15.00: Palóc gasztronómia.

Hagyományos ételek sütése, főzése. Kemencés finomságok.
Jó idő esetén fafaragás.
közreműködik: Kanyó Balázs

 

Jó alkalom arra, hogy megismerje népművészetünk remekeit és hagyományaik jelentőségét!

Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák III. Országos Hétvégéje Varsányban és országszerte. 2016. április 1-2-3.

Tájékoztató a 60 és 80 literes hulladék mennyiségre vonatkozó közszolgáltatásról

2016. január 1-jétől a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet, valamint Varsány község hulladékgazdálkodásáról, és a közterületek tisztántartásáról szóló 16/2013. (XII. 10.) önkormányzati rendelet alapján megváltoznak a hulladékokkal kapcsolatos közszolgáltatások feltételei.

Lehetőség nyílik a 60 literes, illetve a 80 literes hulladékmennyiség figyelembe vételére.

A 60 liter mennyiségű szolgáltatásra az a természetes személy válik jogosulttá, aki a lakóingatlant életvitelszerűen egyedül használja.
A 80 liter mennyiségű szolgáltatásra a közszolgáltatási területen keletkező fajlagos mennyiséget figyelembe véve az egy háztartásban élő 2 fő – természetes személy – állandó ingatlanhasználó jogosult.

A jogosultságot Varsány Község Önkormányzata igazolja az ingatlanhasználó kérelme alapján. Az igazolás kiadására a kérelmező nyilatkozata alapján, az adott ingatlanra történt lakcímbejelentések alapján kerül sor.
Az igazolás alapján a VGÜ a számlázás alapjául a csökkentett hulladékmennyiséget veszi figyelembe.
A jogosultsági feltételekben bekövetkezett változást 15 napon belül be kell jelenteni, az önkormányzat a bejelentés jogszerűségét szúrópróbaszerűen vizsgálhatja.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az adott hónapra csak a 10-ig beérkezett igazolásokat tudják figyelembe venni.

Varsány Község Önkormányzata

Letölthető nyomtatványok

Nyilatkozat (60 l)
Nyilatkozat (80 l)

Állásajánlat 2 fő részére

Tisztelt Lakosság!

Varsány Község Önkormányzata a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködve 2 fő számára állást hirdet közösségi munkás munkakörben a IV. Kulturális Közfoglalkoztatási Program keretében

A leendő közösségi munkások feladatai:

  • Könyvtári feladatok ellátása
  • Rendezvényszervezés
  • Pályázatírás
  • Bekapcsolódás a helyi értéktár kialakításába, kézműves tevékenységbe és a marketingmunkába

Érdeklődni lehet személyesen, vagy az alábbi elérhetőségeken:

  • tel.: 32/387-387
  • e-mail: nogradtur@gmail.com

Sikeres pályázást kívánunk!

Az 1%-os felajánláshoz

Számos kérdés érkezett, hogy miként lehetne helyi civil szervezetek részére felajánlani az SZJA 1%-át. A könnyebb tájékozódás érdekében az alábbi táblázatot közöljük. A civil szervezetek neve alatt az szervezet adószáma szerepel.

Varsány Fejlődéséért Közalapítvány:
19161691-1-12

Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és Kulturális Egyesület:
18642421-1-12

Varsányi Polgárőr Egyesület:
18637290-1-12

Varsány Sportegyesület:
19928533-1-12

Varsányi Roma Sportegyesület:
18618822-1-12

Varsányi Gyermekek Diáksport Egyesülete:
18639876-1-12

Tábi Vadásztársaaság:
19926414-2-12

Varsány-Tábpusztai Horgászegyesület:
18636323-1-12

Nógrád Turizmusáért Egyesület:
18637953-1-12

Varsányi Borbarátok Egyesülete:
18335541-1-12

Kérjük ajánlja fel adója egy százalékát a varsányi civil szervezetek javára, hogy a község fejlődésére fordítsuk!

Civil szervezeteinkről bővebben: http://varsany.hu/civil-szervezetek/

A 2016. évi nagyhét szertartásai

A 2016. évi nagyhét szertartásai az alábbiak szerint alakul.

Március 24. – Nagycsütörtök
10.00 – Olajszentelési mise Vácott
18.00 – Szentmise az Utolsó Vacsora emlékére

Március 25. – Nagypéntek
19.00 – Kereszthódolat
20.00 – Szabadtéri Keresztút

Március 26. – Nagyszombat
19.00 – Húsvéti Vigília, Feltámadási Körmenet

Március 27. – Húsvétvasárnap
8.00 – Ünnepi szentmise
9.30 – Ünnepi szentmise

Március 28. – Húsvéthétfő
8.00 – Ünnepi szentmise
11.00 – Ünnepi szentmise

„Az élet erősebb a halálnál. A jó erősebb a rossznál. A szeretet erősebb a gyűlöletnél. Az igazság erősebb a hazugságnál.”
– XVI. Benedek pápa 2012. évi húsvéti vigíliája

Húsvéti bál

Tisztelt Lakosság!

2016. március 27-én, vasárnap, a Közösségi Házban Húsvéti bálra kerül sor 18.00-i kezdettel.
Jegyek elővételben vásárolhatók a Közösségi házban hétfőtől-péntekig 8.00-12.00 és 12.30-16.00 között, ára: 1000 Ft/db.
Zenél a Csabi-Gabi Duó.
Batyus bálról van szó, tehát az elemózsia a résztvevők által hozott ételekből és italokból gyűlik össze.

Kellemes szórakozást kívánunk!

A meghívó itt megtekinthető