Március 15.-ei megemlékezés
Kanyó Judit
A hősök iránti tisztelet késztetett bennünket arra, hogy március idusán ünnepi műsorral és az események felelevenítésével megemlékezzünk.
„Múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendő” írta Széchenyi.
A nemzet összetartásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk. Tekintsük hát tanításnak, megélt tapasztalatnak a múlt eseményeit. „Ha a jelent a múltból fakadó tudással éljük, nem kell félnünk a jövőtől!” Éljen bennünk is a tudás, hogy összefogva nagy eredményeket érhetünk el. Az összefogáshoz bizalomra van szükség, amely nélkül az ország nem működhet jól. Mindez igaz egy vidéki település lakóira is, hiszen Varsány, a mi falunk, földünk, életterünk. Minden nap küzdünk, hogy szebbé, élhetőbbé tegyük településünket. Ahhoz, hogy a kitűzött célok megvalósuljanak, bizalommal kell lenni egymás iránt. Ez az egyetlen helyes út, melyen járva meg tudjuk valósítani a közösen elképzelt terveinket. Egy közösség csak akkor emelkedik ki a többi közül, ha a célhoz vezető úton bátorító, támogató kezet nyújt egymásnak, ha büszkén és örömmel fogadja egymás sikereit. Csak akkor van összetartás, ha együtt lélegzünk, ha a szívünk egy ütemre dobban, melyhez arra van szükség, hogy közös céljaink legyenek, melyekért együtt teszünk. Az említettekre legyen példaértékű a márciusi ifjak és az 1848-49-es szabadságharc hőseinek cselekedetei.
Köszönjük szépen a varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanárainak és diákjainak, az ünnepi megemlékezésen való közreműködést.