2013. október 26-27-én került sor a Virágos Magyarországért pályázat díjátadó ünnepségére Gyulán.

Varsány különdíjban részesült!

A legszebb magyarországi településeket ismerik el ezekkel a díjakkal.

2012-ben Arany Rózsa díjjal jutalmazták Varsányt!

Létrehoztuk a „Varsányi Falugazdaságot”. Kertészetünk, fóliasátrunk, málnaültetvényünk, zöldséges kertünk már van. Az idén kiváló volt a termés, melynek nagy része a közétkeztetést szolgálta. Jelenleg pedig 2000 db gyümölcsfát (szilva, meggy, cseresznye, alma) telepítünk. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy a csapat szuper, ezért jók az eredmények. Köszönöm Nektek!

– Pinténé Kanyó Judit
polgármester

A Közösségi Ház belső felújítása 2012-ben megtörtént,szépen átalakultak a belső terek. A konferencia terem falát Varsányban készült fotók díszítik.

A külső munkálatok várhatóan 2013 július végére befejeződnek. A felújítás során szigetelik és festik az épület külső részét, illetve új nyílászárók kerültek beépítésre. A projekt pályázati forrásból valósul meg.

Büszkélkedhet Varsány

2013. április 13-án Kapuváron a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség minősítő fesztiválján ismét kiváló minősítést kapott az együttes.

Az élő hagyományápolás példája a Muskátli Hagyományőrző Együttes, amely 2005-ben alakult újjá.

A varsányi palóc hagyományokat ápolják, legyen szó viseletről, énekről vagy táncról.

Munkájukat Ráckevén 2010-ben a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség minősítő versenyén kiváló minősítéssel ismerték el.

Megalakulásuk óta számos meghívásnak tettek eleget, több alkalommal vendégszerepeltek az országhatáron túl, például a Vajdaságban, Lengyelországban, Szlovákiában, Erdélyben, a környező településeken és helyi rendezvényeken.

Az együttes szoros kapcsolatot ápol az Iglice Táncegyüttessel, amellyel több alkalommal vittek színpadra közös produkciót.

Voltak a Művészetek Völgyében; Kapolcson és Vigántpetenden; Budapesten az Új Színházban, a Hagyományok Házában; Mezőkövesden a Matyó fesztiválon.

Az együttes Fülöp Ferenc díjas táncosai:

Szita István, Oláh József, Oláhné Csercsics Ivett, Bárány Erzsébet.

Projektek Varsányért!

TÁMOP 2.1.2/12-1 Idegen nyelvi és Informatikai kompetenciák fejlesztése

A TÁMOP 2.1.2/12-1 „Idegen nyelvi és Informatikai kompetenciák fejlesztése” kiemelt projektnek köszönhetően Varsányban is megkezdődtek a képzések. Célja, a felnőtt magyar lakosság tanulási hajlandóságának ösztönzése, az alacsony informatikai és idegen nyelvi tudással rendelkezők támogatása, a munka világába való visszajutásuk elősegítése.

Varsányban eddig informatika és angol csoportok indultak, amelyek akár a középfokú nyelvvizsgának megfelelő szintre készítenek fel.

A helyszíneket a művelődési központ és a Hunyadi Mátyás Általános Iskola épületei biztosították. A képzésen résztvevők között vannak olyanok, akik évtizedek óta nem ültek  iskolapadban, valamint olyanok is akik nem régen hagyták abba tanulmányaikat, de lehetőséget látnak abban, hogy elmélyítsék ismereteiket vagy újakat szerezzenek. Sokan a munkaerő-piaci esélyeiket szeretnék növelni ezekkel az ismeretekkel, elsősorban külföldi munkavégzés céljából. Sokan új munkahely megszerzése vagy a régi megtartása érdekében szeretnének nyelvet vagy informatikát tanulni. A projekt 2014. őszén zárul, reméljük, hogy még sokan fognak élni ezzel a remek lehetőséggel, hiszen a képzések díjának mindössze 2%-t kell önrészként megfizetni.

Varsányban a könyvtárnak köszönhetően, ahol az eMagyarország pont működik a helyi eTanácsadó segíti a résztvevőket abban, hogy mindenki megtalálja a maga számára megfelelő képzést, sikeresen regisztráljon, beiratkozzon, majd sikeres vizsgát tegyen. Továbbá az eMultiCoop csapata dolgozik azon, hogy a községben és a kistérségben élők minél szélesebb köre váljon a projekt kedvezményezettjévé.

Az eddig elindult informatikai képzés befejeződött, ahol a 12 résztvevő sikeres vizsgát tett. Köszönhető ez Bátyi Sándor informatikai tanár elhivatott munkájának, valamit Szép Vencelné (Marika néni), aki  lehetővé tette, hogy a tanulni vágyók akár mindennap eljussanak az eMagyarország pontra.

Büszkék vagyunk a varsányi informatikai képzésen részvevőkre. Ezzel is emelték kis falunk színvonalát.

Csampa Zsófia

eTanácsadó

Varsány Község Önkormányzata 2013. május 11-én (szombaton), ezt követően pedig minden hónap második szombatján termelői piacot nyit.
Cél, hogy a háztáji élelmiszereket árusító termelők közvetlenül értékesíthessék portékáikat.

A helyi termékek országszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Bizonyára azért, mert egészségesek és egy ellenőrizhető termelési láncot követően kerülnek a fogyasztók asztalára.

Varsányban, a Közösségi Ház melletti Szabadidőparkban biztosítunk helyet a piacnak.

Szeretettel várunk minden kedves érdelődőt.

Bővebb információ az árusokról és a termékekről a www.varsany.hu honlap Falugazdaság menüpotjában található, április 26-tól.

Mindig megnézem a népviseletbe öltözött lányokat, asszonyokat, akár a templomban, akár a rendezvényeken. A szép palóc ruhákat már egyre kevesebben tudják elkészíteni. Varsányban Bárány Istvánné még mindig nagyon sok népviseletes ruhát megvarr. Klári néni kérésemre fogadott Kossuth úti otthonukban, és mesélt nekem arról, hogy hogyan, és kitől tanulta meg ezeknek a gyönyörű ruháknak a készítési módját.

Klári nénit is meg szoktam ám nézni a templomban, ha népviseletben van. Igaz, hogy nem értek ehhez, de fényképezéssel foglalkozó emberként, azt látom, hogy nagyon szép ruhákat hord, és a színeket is jól össze tudja válogatni. Szóval tudja viselni ezeket a ruhákat.

– Igen már többen is mondták, ha népviseletbe vagyok még a templomba sem úgy lépek be, mint szűk szoknyában. Sokszor mondom is, abba úgy kell menni. Fiatal koromban anyu mindig mondta is nekem, hogy tisztára olyan vagy, mint Kuris Tera nénéd Rimócon. Az is mielőtt belépett a templomba az ajtóban még megigazította magán a ruhát, az ingvállat, kihúzta magát, és úgy ment végig a templomon.

Klári néni akkor meséljen nekem a fiatalkoráról, az életéről, hogyan tanult meg varrni?

– Kuris Tera nenémet, aki Rimócon volt menyecske nagyon szerettem, ı nagyon sok mindenre megtanított engem a varrás terén. Régen Kuris szülémnek volt varrógépe, őhozzá sokan hoztak mindenféle varrni valókat, mert nagyon tudott ám ı varrni. A lányok közül nem nagyon akartak azon a gépen varrni, de én ha szabad volt a varrógép mindig odaültem. Tehát már kiskoromtól kezdve érdekelt ez a dolog. Nekem akkorában mindig az volt az álmom, hogy amikor üres volt a gép én odaülhessek, és megtanuljak rajta varrni. Mindig az volt a vágyam, hogy ez sikerülhessen, megtanuljak varrni. Már amikor láttam, hogy szülém elkezd varrni, én fogtam gyorsan egy rongyot, és odatelepedtem melléje tanulni. Vagy ha éppen nem volt ott, akkor gyakorolgattam azon a régi zinger varrógépen. Szüle megmutatta rajta, hogy hogyan kell kezelni. Emlékszem 10 éves lehettem, amikor a tehenekhez jártam Kuris szülémmel, ı leültetett maga mellé, és keresztszemeket kezdett el tanítani varrni nekem. Még most is megvannak azok a törülközők, amik akkor készültek. Szülém sokszor mondogatta nekem, hogy lányom sose leszel szegény, ha megtanulsz varrni, mert ha nem lesz pénzed, megvarrsz egy szoknyát vagy valamit, odaadják érte a pénzt, aztán mehetsz a boltba vásárolni. De igaza is volt néki, ezt már csak most látom. Amikor aztán szülém meghalt, nekünk már nem volt varrógépünk, mivel anyunak négy gyereke volt, sok volt a házkörül a munka, nem ért rá a varrásra. Kevés volt szegénynek az ideje, mivel két családot kellett eltartania Csano nagyapámat, meg persze bennünket is. Én akkorában Faragó nenémhez mentem le varrni tanulni. Neki is volt gépe és ha egy kis szabadidőm volt, hozzájártam tanulni. Nenémhez akkor nagyon sokan jártak varratni, megvarrta ı az ingvállat, szoknyát, mindent. Én még általános iskolás voltam, amikor neném megtanított szoknyát, szakácskát varrni, szoknyaszegések, paszpalérok elkészítésére, hímezni, sok mindenre. Még most is úgy varrok ahogyan a régiek tanítottak engemet. Van aki egészen másképpen varrja a ruhákat, mint én. Már tizenöt évesen neném felbíztatott, hogy varrunk nekem kerekszoknyát, és a segítségével meg is csináltam. Az ingvállat persze még akkor nem tudtam elkészíteni, mert nehéz ám azt megcsinálni, még most is van olyan asszony, aki már leélte az életét, de még most sem tudja megvarrni az ingvállat. Neném bezzeg azt mondta nekem, hogy addig nem megyek el tőle, míg meg nem tanulom. El is készült az első ingvállam, amit én csináltam magamnak, nagyon szépre sikeredett. Emlékszem a Tótpá Mariék lagzijára lett készen 65-ben. Még fényképen most is megtudom mutatni. A lakodalomra az egész garnitúra ruhámat meg tudtam csinálni, és viselni tudtam.

Tehát akkor a régi hagyományok szerint készíti el a viseletet?

– Igen. Hiszen én szülémtől kezdtem el tanulni, ı a saját anyjától és így tovább.

Az általános iskola elvégzése után mit tanult Klári néni?

– Az általános után nagyon messzire kerültem, Majkra mentem el tanulni mezőgazdasági szakmunkásiskolába. Amikor aztán onnan is kimaradtam 1966-ban, dolgoznom kellett járnom, a helyi szövetkezetben helyezkedtem el. Persze amikor a szabadidőm engedte még mindig varrogattam. 1967-ben férjhez mentem, aztán meglett a két gyermekem, én öt évig voltam GYES-en. Ezalatt az idő alatt pedig sapkákat, sapkakendőket horgoltam Varsányba, Rimócra, Sipekre. Sokan mondták akkor is nekem, hogy nagyon nagy a kézügyességem. GYES után visszamentem a Tsz-be dolgozni, de sokat betegeskedtem, gyengélkedtem, itthon is sok munka volt, építkeztünk. Aztán megalakult a Háziipar, vettünk egy varrógépet, és én azon dolgoztam. Tizenegy évig voltam a Háziiipar alkalmazásában.

Mit kellett ott csinálnia, miket varrt akkoriban?

– Könyvjelzıket, tőpárnákat, vállkendőket, blúzokat. Volt olyan, hogy a könyvjelző egy nap alatt négyezer darabot is meg kellett csinálnom, mert az elnök külföldre vállalt be egy nagy szállítmányt. Kihozták hozzám az anyagot méterben, ki kellett szabni, és be kellett szegni. Persze az egész család be volt fogva a munkába. Nagyon sokat kellett dolgoznom éjszaka, a család jött haza, ennivaló kellett, a ház körüli dolgokat is el kellett végezni. Így hát éjszaka is dolgoztam, persze pénz az nem nagyon volt. Akkor nagyon megtanultam a varrás minden csínyját-bínját, rávitt a kényszer a gép megszerelésére is. Tizenegy év után megbetegedtem, és azután álltam rá a bıszoknya készítésére. Ugyanis többen is kérdezgették tılem a faluban, hogy nem varrok, aztán gondoltam egyet, és válaszoltam, hogy de varrhatok. Hát így kezdődött el ismét nálam a lánykoromban tanultak folytatása. Persze, hogy megtudtam csinálni, hiszen megtanítottak rá, meg aztán saját magam is rájöttem sok mindenre. Jöhetett bármilyen munka, én mindent mindenkinek megtudtam csinálni. Sokat hímeztem is másoknak, pénzért. Én mindig azt mondtam, hogy előttem tehetetlen van, de lehetetlen nincs. Az élet sok mindenre megtanított. Volt úgy, hogy egész nap nyomtam a varrást, de már ebédre kellett valamit főznöm a gyereknek, aztán éjjel folytattam tovább a munkát, ritkán volt, amikor éjfélnek ezen a felén lefeküdtem. De nagyon szerettem, szeretem csinálni. Ha például beszedtem egy szoknyát, szerettem nézegetni, hogy milyen lesz, milyenre szárad, meg amikor a minták kialakulnak egy szakácskán. Úgy örültem neki, hogy nem is igaz.

A lánya, Ildikó sokszor felöltözött népviseletbe?

– İ három éves korától kerekszoknyába vitte a lobogót, nagy barátnők voltak a Manci lányával Bettivel. Minden ruhát én varrtam meg nekik, nagyon sokat jártunk velük a Szentkútra. Aztán később Máriás-lányok lettek, varrtuk is nekik Mancival a vasalt szoknyákat, s mentünk velük a búcsúkba. Amikor ők férjhez mentek, jött a Szita Magdi két lánya, akkor aztán nekik varrtam a ruhákat, öltöztettem őket, de Máriás-lányok az Ildikó ruhájában voltak ők is. Még most is öltöztetem őket, egy-egy ünnep alkalmával. Mostanában sokszor mondogatom is Ildikónak, hogy kiskorodban ahogy szerettél öltözködni, már most úgy nem szeretsz. Mondja is ı nekem sokszor, hogy pihenjél inkább édesanya, de én a pihenést feladom. Nekem minden vágyam az, hogy leüljek, és csináljak valamit, varrjak, hímezzek. Amikor régebben a kórházban voltam, többször is kérdezték tılem az orvosok, hogy honnan van bennem az a nagy élni akarás. Mert ők nem tudták, ha én hazajövök nagyon akarok élni, mert itthon vár rám a sok munka. Csak csodálkoztak rajta, hogy mit csinálok, miket varrok száz forintért. Kérdezték is tılem, hogy miért ilyen olcsón varrok, szegény a nép feleltem. Néha nem is mertem megmondani, ha kérdezték, hogy mivel tartoznak, mert nem tudtam, hogy van-e annyi pénze az illetőnek, amennyit kérni akartam. Megesett az is, hogy amit nappal megvarrtam, azt éjszaka szétszedtem, mivel nem tetszett. Ha pedig nem tudtam valamit megcsinálni, akkor ráültem a biciklire, és Rimócra mentem nenémhez. Amikor férjhez mentem, és anyósomékhoz kerültem, ı is sok mindenben segített nekem, meg sok mindent meg is tanított nekem. Anyósom sokszor azt mondta, hogy azt nem kérdezik meg, hogy mennyi ideig hímzel, vagy varrsz meg valamit, de viszont azt megkérdezik, hogy ki csinálta. Amikor a törököktől behozták azt a sok szép anyagot, én mindenkinek elvállaltam a varrást. Sokan nem tudták beszedni, mert kiugrott. Ha én egyszer begőzöltem, az utána már nem jött ki. Nagyon jók és szépek voltak azok az anyagok, igaz nehezen jöttem rá, hogy hogyan kell vele bánni. Pásztor Rozi sok mindent megmutatott nekem Rimócon, tőle lestem el, aztán magam is sok mindenre rájöttem. Amikor már a férjemmel utól értük magunkat, felépült a házunk, én is megengedhettem magamnak, hogy vegyek pár szoknyára való anyagot, de persze mindent magamnak csináltam meg. Mivel megbetegedtem, nem tudtam elmenni dolgozni, de otthon tudtam varrni. A jó Isten adott hozzá mindig erőt, és kitartást. Nagyon megnyugtat engem a varrás, nagy nyugalmat érzek ha leülök és ezt csinálhatom.

Tavaly amikor felöltözködtem népviseletbe magam is láttam, hogy Klári néninek milyen sok szép ruhája van. Azt hiszem több személyt is fel tudna egyszerre öltöztetni.

– Hát igen. Tavaly a fesztiválon lengyelek szerettek volna felöltözködni a varsányi népviseletbe. De mondták, hogy nagy baj van, mert nyolc személy szeretne felöltözködni. Persze ez nem jelentett akadályt, fel is tudtam mind a nyolcat öltöztetni. Örültek is neki nagyon, csinálták a fényképeket.

Mostanában vásárol-e még anyagokat, ruhákat?

– Ha látok valamilyen szép ruhát, vagy anyagot, még most is fáj a szívem. Persze van olyan is, hogy csinálok magamnak is.

Felmerült bennem a kérdés, hogy mi lesz majd ezzel a sok szép ruhával?

– Hát lehet, hogy nem kell majd ez senkinek, pedig nagyon sok pénz van benne, meg a sok munka. Néha gondolok rá, hogy már én is 61 éves vagyok, ha én nem csinálom, ugyan lesz-e valaki aki majd megcsinálja ezeket a ruhákat. Ha a hagyomány tovább él, majd el lehet őket adni. A kicsik, az ovisok is nagyon szépek ezekben a ruhákban, a hagyományok szeretetét csak így lehet kisgyermekkortól ápolni. Nekem sok kis ruhám is van, mondják is sokan, hogy adjam el, de én nem adom. Egyébként is ezeknek nincs ára, megsiratnám őket, hiszen ezek a saját munkáim. Majd itt marad, és a gyerekeim majd kezdenek vele valamit. Képzeld el van olyan kendőm, ami130 éves. Kézimunka, lyukkal vart madeirás minta, ami sima batisztra van készítve, a mintát saját maguk alakították ki a varrás során rajta. Sokat mondom is a gyerekeknek, hogy őrizzék ezt meg. Már más a világ. Egy felgyorsult, rohanó világ vesz körül minket, a mostani gyerekek már nem igazán a varrással, hímzéssel foglalkoznak, mint mi a gyermekkorunkban, ők már szabadidejükben tévéznek, számítógépeznek. Hiába a régi kor, amelyben gyermekként én is élhettem már letőnt. Mindegy, amíg tudok, én addig dolgozom, varrok. Majd meglátjuk mit hoz a jövő.

Szöveg, és fotó: Bárány Bernadett