Büszkélkedhet Varsány
Büszkélkedhet Varsány
2013. április 13-án Kapuváron a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség minősítő fesztiválján ismét kiváló minősítést kapott az együttes.
Az élő hagyományápolás példája a Muskátli Hagyományőrző Együttes, amely 2005-ben alakult újjá.
A varsányi palóc hagyományokat ápolják, legyen szó viseletről, énekről vagy táncról.
Munkájukat Ráckevén 2010-ben a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség minősítő versenyén kiváló minősítéssel ismerték el.
Megalakulásuk óta számos meghívásnak tettek eleget, több alkalommal vendégszerepeltek az országhatáron túl, például a Vajdaságban, Lengyelországban, Szlovákiában, Erdélyben, a környező településeken és helyi rendezvényeken.
Az együttes szoros kapcsolatot ápol az Iglice Táncegyüttessel, amellyel több alkalommal vittek színpadra közös produkciót.
Voltak a Művészetek Völgyében; Kapolcson és Vigántpetenden; Budapesten az Új Színházban, a Hagyományok Házában; Mezőkövesden a Matyó fesztiválon.
Az együttes Fülöp Ferenc díjas táncosai:
Szita István, Oláh József, Oláhné Csercsics Ivett, Bárány Erzsébet.