A község önkormányzata a Terület- és Területfejlesztési Operatív Program keretében 80 millió forintot nyert az egészségügyi központ felújítására. Az épületben orvosi rendelő, védőnői szolgálat, gyermekház és ebédlő is működik.

A munkálatok befejeződtek, az ünnepélyes átadásra november 6-án, szerdán délután került sor, amelyen sokan megjelentek a település lakói közül. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Balla Mihály országgyűlési képviselő, dr. Szabó Sándor kormánybiztos, Feketéné dr. Zeke Ildikó megyei tiszti főorvos, dr. Bablena Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Ludvai Dezső, Szécsény rendőrkapitánya, illetve többen a térségi települések polgármesterei közül.

Urus Attila plébános megáldotta és megszentelte a felújított épületet.

 

Kanyó Judit polgármester köszöntője:

A 3 hónap alatt elkészült beruházás kulturált körülmények között fogja szolgálni a településen élők egészség megőrzését. A pályázat benyújtásakor a település vezetése kiemelten kezelte az egészségügy fejlesztésének terveit, hiszen ezzel az itt élők jövőjét is szolgálja. 
Javultak a dolgozók munkakörülményei, megvannak a minőségi szakmai munka feltételei. Biztonságot ad az itt élők számára, hogy az intézményben a szükséges orvosi és szakdolgozói létszám is adott. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezeket a feltételeket a jövőben meg tudjuk őrizni. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, mintegy 80 millió forintból elkészült beruházás elsődleges célja a járóbeteg ellátás körülményeinek a fejlesztése volt. Sor került az épület hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére, a fűtés korszerűsítésére. A helyiségek tisztasági meszelésére. Az épületben kap helyet a védőnői szolgálat és a gyerekház is. Mindkét intézményben megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező kolléganők dolgoznak.
Varsány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében elsősorban köszönjük Balla Mihálynak, megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztosnak a támogatást. Köszönjük megyénk vezetőinek, polgármester kollégáknak, hogy megtiszteltek jelenlétükkel, továbbá köszönöm valamennyi, az intézmény felújításában közreműködő szakember munkáját.
Köszönettel tartozunk Gacs Mátyás fővállalkozónak továbbá a kivitelezést végző Pifka Józsefnek és munkatársainak, Laczkó Tamásnak, a fűtésszerelést végző Kiss Józsefnek és munkatársainak, Galcsik Péter villanyszerelőnek. Az ablakok gyártását köszönjük Lenner Istvánnak. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az építési munkafolyamatokban résztvevők helyi, vagy a szécsényi járásban élő szakemberek.
Köszönöm a hivatal munkatársainak, közreműködőknek, akik a mai rendezvény előkészítésében és lebonyolításában részt vettek. Hálás vagyok az áldozatos, mindig segítőkész munkájukért. Az intézményben dolgozóknak ezúton kívánok jó munkát. Az alábbi idézettel köszönöm meg mindenkinek, aki az átadó ünnepségen részt vett:
„Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi.”