jusztinjanosNem is oly régen, egy véletlen folytán tudomást szereztem róla, hogy Jusztin János korábban különböző maketteket készített fából. A minap megkértem Jani bácsit, hogy mutassa meg nekem a munkáit. İ szeretettel fogadott Kossuth úti otthonában, kérdéseimre szívesen válaszolt, és mesélt életéről, munkáiról. E hasábokon is megköszönöm neki ezt a baráti fogadtatást.

Paraszt fiúként születtem, egy paraszt családban nőttem fel. Nagyapámnak 1955. és 1961. között sok állatja volt, addig míg a termelőszövetkezet meg nem alakult, mert azután azokat elvette a tsz. Én gyermekkoromban sokat segítettem, forgolódtam a felnőttek között.

Körülvettek bennünket a régi, paraszti kultúra kellékei, eszközei, amelyből mára is nagyon sok emlék megmaradt bennem. Emlékszem gyerekként sokat ültem nagyapám mellett a lovas kocsi bakján, szántottunk, állatokkal foglalkoztunk, és nagyon megszerettem ezt az életet. Tízéves lehettem, amikor kapcsolatba kerültem a zenével, tangóharmonikával kezdtem, abból volt nekem már három is. Anyám tudott tangóharmonikázni, tőle tanultam meg az alapokat, aztán már csak magamtól. Én ma is csak még konyítok hozzá, a tudás nem itt kezdődik. Tizenhárom éves koromban még zeneiskolába is jártam Szécsénybe, ahol az akkori kántor tanított. Emlékszem a felső tagozatból elengedtek engem, minden héten két óráról. Itt két évet tanultam zongorán és tangóharmonikán. Tizenöt-tizenhat évesen váltottam klarinétra. Akkoriban a Röpülj Pávába is eljártam, ahol Andó Pista bácsi volt a vezérünk, akitől nagyon sok szép nótát megtanultunk. Közben az iskola után a Tsz-be kezdtem el dolgozni gyalogosként. Ott aztán lovakkal dolgoztam, szántottunk, szalmát hordtunk, trágyáztunk, szóval mindenféle munkát el kellett végezni. Majd állatokkal foglalkoztam, a szőlő-völgybe voltak birkák, tehenek, csikók, hízók. Én mindig állatok között dolgoztam, sőt még ma is ott volnék, ha volna rá lehetőség. Aztán bevonultam katonának, a seregben sokan faragtak, csinálgattak ilyen maketteket. Én is elkezdtem egyrészt, hogy ne lógjak ki a sorból, másrészt hogy teljen az idő. Itt készítettem el ezt a szélmalmot és az Eiffel tornyot, amit itt látsz. A szélmalomnak kartonpapírból van a sablonja, a szélei nádból, az oldala pedig a fenyőfa tűleveleiből készültek. Ez egy nagyon aprólékos, lassan haladó munkának az eredménye. A bordázott részeket szöggel égettem ki. Volt úgy, hogy még ebédelni se esett jó menni, annyira belefeledkeztem a munkába. Bár nekem több elfoglaltságom is volt, mert sorra kaptam a csillagokat, őrmester, őrvezető, tizedes, szakaszvezető lettem, majd őrmesterként szereltem le. Még Mezőtúrra is el kellett mennem tanfolyamra. A katonaság utolsó hónapjaiban meg is lett ennek a hátulütője, mert míg a többiek barkácsoltak, pihengettek, addig nekem ugyanazokat a kiképzéseket kellett végig szenvednem, mint az elején. A leszerelés után 1973. elején visszakerültem a tsz-be. Először csikókkal foglalkoztam, majd birkákkal, addig amíg fel nem számolták az állományt. Ezután Nógrádon tíz évet nyomtam le a tsz-be. Ott is mindenféle paraszti munkát megcsináltam. 1990-tıl két évig dolgoztam Budapesten a Földgépnél, de aztán ezt a céget is felszámolták. Majd itthon kezdtem el legeltetni, vagy éppen brigádokba volt megüresedés akkor velük jártam dolgozni. Életem során volt egy időszak (kb. 45 éves korom környékén), amikor munka nélkül maradtam, és valamihez szerettem volna kezdeni. Téli időszak volt, nagy hóval és elkezdtem barkácsolni, szerkesztgetni különféle dolgokat. Gondoltam mégis lekötöm valamivel magamat, kocsmába nem jártam, és így készültek el ezek a munkák, amelyeket most itt láthatsz. Először megcsináltam egy lőcsös kocsit, aztán még egyet és így jött sorra a többi szekér állatokkal. Azután azt gondoltam, hogy az állatoknak gémes kút is kell, utána a parasztházat is megcsináltam. A lőcsös kocsi előtt álló állatokhoz a faanyag főrészlappal van kivágva, és bicskával kifaragva, aztán ki van gyantázva. Tehát különösebb szerszámot nem is használtam hozzá. Tulajdonképpen senkitől nem tanultam ezt, emlékezetből faragtam és készítettem el ezeket a munkákat. Persze ma nem csinálok ilyeneket, hiszen az ujjaim sem a régiek már. Ezen eszközök, tárgyak elkészítésével a régi paraszti életet szerettem volna megörökíteni. A régi tárgyak, emlékek szeretete gyermekkoromtól, egészen máig megmaradt bennem.

Szöveg és fotó: Bárány Bernadett