A lassan mögöttünk hagyott év bizonyára sokáig emlékezetes lesz, hiszen számtalan eddig nem tapasztalt nehézséggel kellett szembe nézni.

Miközben fenntartottuk az intézményeinket, fontos feladat volt számunkra a létrehozott munkahelyek megőrzése, újak létesítése, a falugazdaság jószínvonalú működtetése, emberi és szakmai kapcsolataink ápolása. Varsány hátrányos helyzetű településnek minősül, ami számtalan kihívást jelent. Többek között folyamatos megoldáskeresést a szociális problémákra….

Fejlesztéseinket kizárólag pályázati forrásokból tudjuk megvalósítani, tehát előremutató, megalapozott tervekre volt és van szükség. Mindemellett azonban fontos az emberi erőforrás, a jó munkahelyi légkör megteremtése és megtartása, egymás megbecsülése, tisztelete és szeretete.

Településünk 2020-ban minden eddiginél komolyabb támogatási forrásokhoz jutott. A Magyar Falu Programból megvalósult beruházások: útfelújítás, urnafal- és kerítés kialakítása a temetőben, továbbá: orvosi eszközök, óvodai játszótéri elemek, mezőgazdasági gépek- és eszközök beszerzése a meglévő traktorhoz (seprűhenger, minifűkasza, ágdaraboló) értéke összesen: 33.553.809.- Ft.

A Magyar Kormány gazdaságélénkítő programjának köszönhetően közel 300 millió Ft-ot fordítottunk a Rozmaring Étterem kialakítására. Ehhez kapcsolódik egy új kérelem, melynek eredményeképpen 13 férőhelyes parkoló épül az étterem előtt, valamint létesül egy kamerarendszer, mely az épületet és közvetlen környékét figyeli. A beruházás értéke: 13,5 millió Ft. Létrehoztuk a Varsányi Rozmaring Kft-t, mely 2020. december 01-től működik. (100%-os önkormányzati tulajdonnal).

Még 2017. évben Rimóc Község Önkormányzatával közösen nyújtottunk be pályázatot, mely szintén 2020-ban realizálódott. Ennek eredménye: közel 21 millió Ft értékben beszerzésre került 1 db MTZ 820 traktor és 1 db MUMGÉP FG 104 függesztett gréder (Rimóc) és 1 db Maschio Cristia 560 típusú függesztett hidraulikus gémkinyúlású zúzó (Varsány). Az eszközöket közösen üzemelteti majd a két önkormányzat.

A Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával un. rekortán (rugalmas burkolatú) pálya került kialakításra, 55.454.859.- Ft értékben. A településünk szabadidő parkjában a Belügyminisztériumtól kapott támogatásból játszóteret alakítottunk ki, melyre 4 millió Ft-ot fordítottunk. 6 millió Ft értékben ingatlant vásároltunk.

Egyházközségünk és civil szervezeteink is sikeresen pályáztak. A jelenlegi parókia épületének átalakításával közösségi tér és a Kézművesporta bővítése valósulhat meg további közel összesen 30 millió Ft-ból.

Megkezdődött az új varroda kialakítása, melyet a váci székhelyű Duna-Mix Kft-vel való együttműködésünknek köszönhetünk. 6 főnek biztosítanak munkát településünkön. A ház megvételére és kialakítására 14 millió Ft-ot fordítanak.
2015-ben kezdődött meg az iskola felújításának tervezése. Sajnos ez a program azóta húzódik. Reménykedünk benne, hogy a sikeres közbeszerzést követően 2021-ben valóban megkezdődik a beruházás, minek eredményeképpen településünkön egy „tankerületi központi iskola” valósul meg, több mint 1 milliárd Ft-ból.
Megkezdődött a zöld hulladéksziget kialakításának a tervezése, mivel 2021-től tilos a kerti-és mindennemű hulladék égetése.
A szükséges gépek és berendezések egy részével rendelkezünk (ún. ágaprító). Fontos azonban a hatósági engedélyek beszerzése, valamint a szükséges munkaerő biztosítása.

Várhatóan 2020. márciusától kerülhet sor a zöldhulladék átvételére.
Fontos megjegyezni, hogy a konténeres szelektív hulladékgyűjtés továbbra is megvalósul. Kérjük a lakosságot, hogy kizárólag a rendeltetésnek megfelelő hulladékot helyezzék el a konténerekben.
A nem hasznosított vagy nem hasznosítható építési és bontási hulladék – a hatályos jogszabályok értelmében – kizárólag inert vagy nem veszélyeshulladék-lerakón helyezhető el. Ennek kezelését tehát az önkormányzat nem tudja elvégezni. Ezért kérjük, hogy mindenki egyénileg, konténerben szállíttassa el a keletkező építési hulladékot.
2021.

Bizakodva és tervekkel felvértezve készülünk a következő évre. Benyújtott pályázataink:

  • Szolgálati lakás kialakítása,
  • Közösségi Ház tetőszerkezetének építése,
  • Varsányi Játékkuckó Óvoda felújítása,
  • Dózsa György út felújítása.
  • További terveink: a közfoglalkoztatási programot az elmúlt évekhez hasonlóan, értékteremtő alapokra helyeztük.
  • Tovább működtetjük a feldolgozó üzemet és a varróműhelyt. A mezőgazdasági programban 15 főnek biztosítunk munkát. Feladatuk a 7 ha gyümölcsös, a 3 fóliasátor, a szabadföldi zöldségtermesztés, a gyógynövénykert, a faluközpontban lévő kertek, virágágyások gondozása. A varroda kiköltözését követően szeretnénk egy önálló tésztaüzemet kialakítani, melyre pályázatot nyújtunk be.
  • A piac kialakítása is áthúzódik 2021-re, melyet a Falugazdaság központi telephelyén tervezünk megvalósítani.
  • Garantáljuk, hogy az Egészségügyi Központunk, az Idősek klubja, és valamennyi intézményünk zavartalanul fog működni.

„Volt itt mindig, aki bátran szólt,
mindig voltak nagyot álmodók,
a nincs-ből is várat építők,
az el nem csüggedők.
Hány nagy gondolat és mennyi szív,
ami századok múltán is tenni hív,
most is új erőt ad és lelkesít,
hogy naggyá légy megint!
Bárcsak értenénk a múlt intő szavát,
az Égre vésett jelzést, mit csak Szívünk lát!

Mennyi érzelem és szenvedély,
mely a téli fagyban is visszatér,
mindig új tavaszt vár és jót remél,
hogy fel ne add, hogy élj.
Nem a gyűlölet a gyávaság,
csak a Szeretet az, ami visz tovább,
hogy szebb napokban is mindig lásd
mások fájdalmát.
Bárcsak értenénk a múlt intő szavát,
az Égre vésett jelzést, mit csak Szívünk lát!…”
(Csézy)

Kanyó Judit