Galbács Tamás fotói:
Bárány Bernadett fotói:
A hátrányos helyzetűek felzárkóztatása, esélyeiknek növelése érdekében Szakmai Konferenciára került sor Varsányban.
Kezdeményezők: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke Barna János úr és országgyűlési képviselő, Balla Mihály úr. Vendégünk volt a Társadalmi Felzárkózásért Felelős h. államtitkár asszony, Langerné Victor Katalin.
Megállapítható hogy a konferencia elérte a célját, hiszen a jelenlévők egyértelműen megfogalmazták azokat a sarkalatos kérdéseket, melyek közvetlenül érintik őket. A további konkrét tervekről, a valódi problémák feltárásáról, a lehetséges források bevonásáról egyeztettek az érintettek és a szakemberek.
Magyar falu- kihívások, helyi válaszok” mottóval hirdette meg 2019-ben a belügyminiszter a Magyarországi Falumegújítási Díj 2019 pályázatot, melyet a Falumegújítási Szakértői Bizottság bírált el.
„A fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósítása elismeréséül” Falumegújítási díjat kapott településünk, melyet Iszkaszentgyörgyön vettünk át.
A díjat dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára adta át.
A Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen is eredményesen szerepeltünk. Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának védnöki elismerését kaptuk.
Településünk bemutatkozott a “Nógrádikum” Udvarban és a Nógrád Megyei Közfoglalkoztatási kiállítás keretében is. A színpadi műsor keretében fellépett a Muskátli Hagyományőrző Együttes.