Nógrád Megye Önkormányzata és a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. „Az esélyt teremtő munka” címmel konferenciát szervezett Varsányban, melyen a szociális szövetkezetekben rejlő foglalkoztatási lehetőségeket ismerhették meg az érdeklődők.
2015-06-04
Megnyílt a Magyar Világtalálkozó
Díszünnepségen jártunk az Uránia Filmszínházban. Megnyílt a Magyar Világtalálkozó, mely rendezvényen településünk Varsány is képviselteti magát. Zsúfolásig megtelt az Uránia Nemzeti Filmszínház díszterme az V. Magyar Világtalálkozó kedd esti ünnepségén, ahol átadták az idei „A Világ Magyarságáért” művészeti és közéleti elismeréseket Jókai Anna, Rúzsa Magdolna, a Budapesti Nemzeti Színház társulata, az Omega Együttes, Kozma Imre, dr. Szakály Sándor, Bánkuty Géza, és Zelei József részére. Hárman vették át a „Tiszteletbeli Magyar” címet, (török, kongói és amerikai állampolgárok), s az Összefogás a Magyarságért Díjat. Jelen volt az eseményen Schmitt Pál volt köztársasági elnök, több állami, társadalmi szervezet vezetője, a kulturális élet kiválóságai, s mintegy negyven ország képviseletében magyarok és külföldiek.
Legyen Ön is válogatós!
Mindenkit szeretettel várunk Június 5-én, pénteken 13:30-tól a varsányi Közösségi Házba egy Környezetvédelmi információs bemutatóra. Érdekes, hasznos információkkal várjuk az érdeklődőket! A helyszínen környezetvédelmi játékok kipróbálására is lehetőség van.
Jubileumi ünnepség
5 éves jubileum.
Együtt ünnepeltünk a Muharay Elemér Népművészeti Szövetséggel Százhalombattán.
Beruházások
Beruházások Varsányban
A start munkaprogram idei tervei között szerepelt egy varróműhely kialakítása a Kézművesportán, ahol a varsányi népviseletet és különböző ajándéktárgyakat készítenek. Nagy örömmel vettük át az új varrógépeket.