Elismerések

Az elmúlt évek Varsányban tapasztalható fejlődése nem kerülte el az országos intézmények, szervezetek figyelmét. Több olyan díjjal is jutalmazták a települést, amely országos érdeklődést váltott ki.
Az évente meghirdetett Virágos Magyarországért versenyen településünket több alkalommal is díjazták.
- 2012: Arany Rózsa-díj (Gyula)
- 2015: Belügyminiszteri elismerő oklevél (Budapest)
- 2016: az év települése a régióban (Kaposvár)
- 2018: A verseny 2018-as jubileumi megmérettetésében Varsány is részt vett. Településünk 2018-ban fővédnöki díjban részesült, melyet dr.Kiss Tamás jegyző úr Borbás Marcsitól vett át.
- 2021: Falvak kategóriában, a szakmai zsűri döntése alapján, Miniszterelnöki Különdíjban részesült. Nagy János, Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár személyesen hozta el Varsányba a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny idei különdíját, melyet településünk Orbán Viktor miniszterelnök úrtól kapott
2013-ban Varsány a közfoglalkoztatási programban kiemelkedő teljesítményéért belügyminiszteri oklevélben részesítette a települést. E díjat Pintér Sándor belügyminisztertől vehette át a község polgármestere.
Varsány a fenntarthatóságért végzett munkájáért kapott elismerést a 2015-ös Magyarországi Falumegújítási Díj pályázatán, amelyet a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium írt ki. Az átadóünnepségre Komlóskán, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében került sor. Kanyó Judit polgármester, illetve Lehoczkiné Dudás Anikó és Rigóné Tóth Tímea képviselők jelentek meg Varsány képviseletében.
- 2019: Magyar falu- kihívások, helyi válaszok” mottóval hirdette meg 2019-ben a belügyminiszter a Magyarországi Falumegújítási Díj 2019 pályázatot. A fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósítása elismeréséül” Falumegújítási díjat kapott településünk, melyet Iszkaszentgyörgyön vett át Kanyó Judit polgármester. A díjat dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára adta át.