Falugyűlés

Falugyűlés Varsányban, június 17-én. Évente egy alkalommal tájékoztatást adunk településünk lakóinak az előző évben történtekről, és előre vetítjük az adott év terveit, feladatait.

Betanított kőműves, festő vizsga

Véget ért a TÁMOP 5.3.6-11/1-2012-0074 „Kiút a szegregátumból- Varsány Komplex telep program” kapcsán, a Türr István Képző és Kutató Intézet Miskolci Igazgatósága által megvalósított 584 órás, Betanított kőműves és festő képzés. A program eredményeként 16 fő tett sikeres vizsgát.

Olvasd Filuval a hónap könyvét!

Játékra hívom Nógrád megye gyermek és felnőtt könyvbarátait.

Márciustól novemberig szeretném, ha velem és könyvtáros gazdáimmal együtt olvasnál.Blogomon, amit most is olvasol, kilenc gyermekeknek, és kilenc felnőtteknek szóló kortárs magyar író regényének címét gyűjtöttem össze.

Nincs más teendőd, mint látogatni a blogoldalamat, olvasni, és másokat is buzdítani az olvasásra.

A játék menete:
Az adott hónap 20. napján mindkét regénnyel kapcsolatban 5-5 kérdést teszek fel. A válaszokat itt a blogomon, egy űrlapon kitöltve az adott hónap utolsó napjáig küldheted vissza. Minden játékos esetében havonta csak az első beküldött választ tekintem érvényesnek! A játékba bármikor bekapcsolódhatsz.

A helyes választ beküldők között a következő hónap 10-én sorsoljuk ki a nyereményeket, melyekről a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gondoskodik. A nyerteseket e-mailben értesítem, és közzéteszem a blogomon.

A pályázatban a válaszok mellett kérem a név, életkor, településnév és e-mail cím pontos megadását.

Minden olvasni szerető gyermeket és felnőttet szeretettel várok!

Csatlakozz Te is, mert olvasni kutyajó!!!!!

További információ:

http://olvassfiluert.blogspot.hu/p/jatekkiiras.html

FiluTappancsFilu
a Balassi Bálint Megyei Könyvtár
kabalakutyája

V. Magyar Világtalálkozó

2015. május 30-31-én került megrendezésre az V. Magyar Világtalálkozó. A világ és Hazánk minden szegletéből érkeztek ide magyarok. Volt aki kézműves termékeivel, volt aki produkcióival érkezett a rendezvényközpontba. Varsány kézműves termékeivel és egy hagyományos palóc lagzival mutatkozott be a nagyközönségnek. Nagyon sok érdeklődő akadt, amit örömmel vettünk.

„Esélyt teremtő munka”

Nógrád Megye Önkormányzata és a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. „Az esélyt teremtő munka” címmel konferenciát szervezett Varsányban, melyen a szociális szövetkezetekben rejlő foglalkoztatási lehetőségeket ismerhették meg az érdeklődők. Continue reading →

Megnyílt a Magyar Világtalálkozó

Díszünnepségen jártunk az Uránia Filmszínházban. Megnyílt a Magyar Világtalálkozó, mely rendezvényen településünk Varsány is képviselteti magát. Zsúfolásig megtelt az Uránia Nemzeti Filmszínház díszterme az V. Magyar Világtalálkozó kedd esti ünnepségén, ahol átadták az idei „A Világ Magyarságáért” művészeti és közéleti elismeréseket Jókai Anna, Rúzsa Magdolna, a Budapesti Nemzeti Színház társulata, az Omega Együttes, Kozma Imre, dr. Szakály Sándor, Bánkuty Géza, és Zelei József részére. Hárman vették át a „Tiszteletbeli Magyar” címet, (török, kongói és amerikai állampolgárok), s az Összefogás a Magyarságért Díjat. Jelen volt az eseményen Schmitt Pál volt köztársasági elnök, több állami, társadalmi szervezet vezetője, a kulturális élet kiválóságai, s mintegy negyven ország képviseletében magyarok és külföldiek.

Legyen Ön is válogatós!

Mindenkit szeretettel várunk Június 5-én, pénteken 13:30-tól a varsányi Közösségi Házba egy Környezetvédelmi információs bemutatóra. Érdekes, hasznos információkkal várjuk az érdeklődőket! A helyszínen környezetvédelmi játékok kipróbálására is lehetőség van.

 

Beruházások

Beruházások Varsányban

A start munkaprogram idei tervei között szerepelt egy varróműhely kialakítása a Kézművesportán, ahol a varsányi népviseletet és különböző ajándéktárgyakat készítenek. Nagy örömmel vettük át az új varrógépeket. Continue reading →

TeSzedd!

Szemétszedés Varsányban

Május 15-én Varsány is részt vett a TeSzedd! szemétszedési akcióban. Kaptunk kesztyűt, zsákokat, amikbe gyűjtöttük a szemetet. Részt vettek az iskola tanulói, tanárai, az óvoda kis lurkói és dolgozói, és a Gyerekház is szívesen vette a felkérést. Megtisztítottuk a falu utcáit, és a külterületi földutakat! Tartsuk meg ezt a szokást, és éljünk, tiszta, szemét nélküli környezetben!

Beruházások

Beruházások Varsányban

A start munkaprogram idei tervei között szerepelt egy varróműhely kialakítása a Kézművesportán, ahol a varsányi népviseletet és különböző ajándéktárgyakat készítenek. Nagy örömmel vettük át az új varrógépeket.

Jó ütemben halad a varroda kialakítása Varsányban. Júniusban tervezzük az átadását. A településen egy régóta kihasználatlan épületet, a volt tejcsarnokot alakítjuk át. 5 főnek teremtünk munkahelyet, a start munkaprogramnak köszönhetően.

Hagyományőrzők Háza Varsány. A beruházás a végéhez közeledik.