Szép Események Varsányban

  • Bárnai Balázs szécsényi rendőrkapitánnyal és a varsányi általános iskola diákjaival közösen elültettük az élet fáját. „A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködve az önkormányzatokkal a koronavírus elleni küzdelemre történő figyelemfelhívás céljából minden Nógrád megyei településre az erdészet által javasolt, a település természeti adottságainak megfelelő fajtájú facsemetét ültet, amely az „Élet fája” elnevezést kapja. A kezdeményezés célja, hogy figyeljünk egymásra, előzzük meg a vírus terjedését!”
  • Balla Mihály országgyűlési képviselő úr jelenlétében átadtuk a Játékkuckó Óvodát. Ezúton is köszönjük a Belügyminisztérium támogatását. Egy korszerű, szép létesítménnyel lettünk gazdagabbak.
  • Az elmúlt napokban, a Márton napi lakomára teltházas volt a Rozmaring éttermünk. Nagyon köszönjük, hogy bennünket választottak. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket a jövőben is.