Közösségek Hete Varsányban

Véget ért a Közösségek Hete programsorozat Varsányban.

Sokszínű programok várták a község lakóit. Átadásra került az Idősek Klubja, a varsányiak részt vehettek Bagó Istvánné illetve Varsány ,,Ilyen volt Ilyen lett” című kiállítás megnyitókon.Szerdán bemutatásra került Pekár István és Tóth András által írt Varsány könyv amely ,, A hitet megtartottuk” az értékőrző Varsány 800 éve címet kapta. A programsorozat keretében került sor csütörtökön a testvértelepülések delegációi által rendezett közös faültetésre a Közösségi Ház melletti parkban. Összességében közösséget összekovácsoló, összefogó megmozdulások történtek az elmúlt napokban településünkön.

 

Képgaléria:

Fotó:

Bárány Bernadett

Galbács Tamás

Lehoczki Dávid

Varsány 800 éves – Ünnepség

Kanyó Judit polgármester ünnepi köszöntője

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Varsány község önkormányzatának képviselő testülete és településünk jegyzője nevében, szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket községünk 800 éves évfordulójának nyitó ünnepségén.

Köszöntöm körünkben Balla Mihály országgyűlés képviselő urat, Dr. Szabó Sándor kormánymegbízott urat, Skuczi Nándor urat a Nógrád megyei önkormányzat közgyűlésének elnökét, Dr. Ludvai Dezső rendőrkapitány urat, megyénk megjelent vezetőit, polgármestereket, jegyzőket, intézményeink vezetőit és dolgozóit, az egyház képviselőit, diákjainkat, a település lakóit. Kérem engedjék meg, hogy külön köszöntsem a testvértelepülésünkről érkezett delegációkat: Erdélyből Homoródkarácsonyfalváról, Szlovákiából Ragyolcról, Lengyelországból  Sendjeovicéről és Otmuchowból.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy olyan községben élhetünk, amely több évszázados múlttal rendelkezik. Számunkra nagyon fontos, hogy van egy falu Nógrád megyében, amelynek a gyökerei legalább 40 generációra nyúlnak vissza.

Varsány Magyarország legrégibb településeinek egyike, 3200 városunk, falunk közül talán minden huszadik mondhatja el, hogy gyökerei ilyen mélyen kapaszkodnak hazánk földjébe. Azt nem tudjuk, hogy mikor jelentek meg az első emberek a falu határában, de azt igen, hogy a Kárpát-medencében bárhol bolygatjuk meg a földet, szinte mindenhol történelembe vesző emberősök nyomaira bukkanunk.

Nagyon büszkék vagyunk az elmúlt évtizedekben magvalósított fejlesztésekre, az elődeink által végzett munkára, a napjainkban is szorgalmasan dolgozó lakóinkra, a testvértelepülési kapcsolatainkra, melyet a tőlünk telhető módon igyekszünk tovább vinni, fenntartani. Fontosnak tartjuk az emberi kapcsolatokat, hiszen e nélkül szegényebbek lennének nem csak az ünnepnapok, de a hétköznapok is.

A 800 éves évforduló méltó megünneplése az idei év fontos feladata számunkra. Szeretnénk több maradandó emléket állítani a jövő generációnak. A Községháza előtti kertben József atya rövidesen megáldja a Balya József és Kanyó Balázs által készített emlékművet. Ezúton szeretném megköszönni az alkotók igazán szép és igényes munkáját. Kiadtunk továbbá egy könyvet, melynek fejezetei és az abban megfogalmazottak jól tükrözik Varsány több évszázados múltját. Ma délután 4 órakor a Hagyományőrzők Házában örömmel nyújtjuk át Önöknek.

Még kicsit visszatekintve az elmúlt évszázadokra megjegyezhetjük, hogy bizony voltak hanyatló korszakai településünknek, de több volt a fejlődést eredményező időszaka Varsánynak, amelyekre joggal lehetünk büszkék.

Nincsenek kiemelkedő építészeti emlékeink, nincs várunk, kastélyunk, bár templomunkra mindenképp büszkék lehetünk, azonban csodálatos katedrálisok és paloták vannak a szívünkben. Kivételesen erős a hitünk, példás a hagyományőrzésünk. Szorgalmas felmenőink erényei kimagaslanak az ország 21. századi állapotából.

Ez tehet minket bizakodóvá az elkövetkező évszázadokra!

 

 

Fotó:

Bárány Bernadett

Galbács Tamás

Lehoczki Dávid